Misszió:
Célunk egy közösséget alkotni távol az anyaföldtől, ahol otthon érezzük magunkat és a magunkkal hozott értékeket ápolhatjuk és átadhatjuk.
KIK VAGYUK?
Ismerkedj meg velünk és a céljainkkal!
A Dél-Florida Gyermek Klub egy a magyar hagyományok és az anyanyelv iránt elkötelezett baráti társaság álmaként kelt életre 2009-ben. A fiatal és motivált édesanyák elsődleges célja a magyar gyökerek ápolása és gyermekeik magyar nyelv oktatása mellett, a közösségépítés volt.
A kezdemény életképességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ma már közel 150 család találkozik rendszeresen a kéthetente megtartásra kerülő magyar iskolában, a táborokban, illetve együtt ünneplik a magyar nemzeti ünnepélyeket, és aktívan részt vesznek különböző évfordulókon, illetve kulturális eseményeken.
A szervezet vezetői és tanárai folyamatosan megújuló és új lehetőségeket felkutató önkéntesek, akik mind szaktudásukkal, mind pedig helyismeretükkel dolgoznak egy igazi értékteremtő és életre szóló magyar közösség működtetésében. A Gyermek Klub több, mint csak egy magyar oktatási és hagyományőrzési céllal létrejött intézmény, sokkal inkább egy közösség, hiszen távol az otthontól, rokonoktól és barátoktól fontos, hogy magyarokként tartozzunk valahova és összetartsunk az Egyesült Államokban is.
MIKKEL FOGLALKOZUNK?
A legnépszerűbb programjaink
Az iskola oktatási programja csoportbontás szerint alakul. A kiscsoportba tartoznak a 6 év alattiak, akik játékos programokon, mondókákon, dalokon és kreatív feladatokon keresztül ismerkednek és gyakorolják a magyar nyelvet.
A középső csoportban a magyar nyelvtan és helyesírás, valamint az olvasás kerül a középpontba, amely mellett kézművességgel is megismerkednek a kis diákok.
A nagycsoport, amely 10 és 14 év közötti gyerekeket jelenti, egy újfajta oktatási rendszerben tanul.
2019 elején indult el a Kaland Klub az iskolapadból kinőtt, de a magyar nyelv és közismeretek iránt érdeklődő fiatalok számára.
Ez a közeg biztosítja a nagyobb gyerekek érdeklődésének megtartását és sportos közösségi tevékenységeken keresztül történő bevonását.
Az alapfokú felnőtt oktatás 2018 őszén indult el az iskolában.
Minden szintű képzés része a magyar írás és olvasás oktatás, a Kárpát-medence földrajza, történelme. Az oktatási programban szerepel a magyar kultúra és néphagyományok megismerése kézművességgel és játékokkal kiegészítve.
HELYSZÍN: Old School Square, 51 N Swinton Ave, Delray Beach, FL 33444
Gyakoriság: Kéthetente, vasárnaponként.

A szervezetünk egyik legfontosabb programja a tavaszi tábor megszervezése. 2018-ban először vett részt iskolánk a Rákóczi Szövetség által meghirdetett és szervezett magyarországi táborban. A táborban töltött 10 nap alatt ismerték meg a fiatalok hazánkat és annak természeti, történelmi és kulturális kincseit a világ más részeiről érkező magyar gyermekekkel közösen.
Az iskola oktatási programjának részét képezte korábban a néptánc is. Jelenleg különböző rendezvényeken és táborokban folyik csak oktatás.
A Dél-Floridai Magyar Gyermek Klub rendkívül fontosnak tartja, hogy megtartsa a Magyarországi nemzeti ünnepeket, mivel úgy tekintünk magukra, mint az alapok lefektetőire. „Magokat ültetünk”, ami kulcsfontosságú a külhonban felnövekvő gyermekek számára, mert egy tinédzser akkor lesz igazán büszke családja származására, és akkor akarja tovább mélyíteni a tudását, ha egész kisgyermekként szeretetteli, barátságos környezetben megismerkedett a kultúrája sokszínű változatosságával.
MILYEN ESEMÉNYEK LESZNEK A KÖZELJÖVŐBEN?
Csatlakoznál az eseményekhez? Szeretettel várunk!

















Virtuális Anyák Napi megemlékezés
Kezdési időpont: 2020.05.03. 11:00
Link: A linket biztonsági okokból a belső levelezésen keresztül juttatjuk el a résztvevőknek.

Virtuális Évzáró
Kezdési időpont: Hamarosan…
Link: A linket biztonsági okokból a belső levelezésen keresztül juttatjuk el a résztvevőknek.

Save the date! Februárban táborozunk!
Kezdési időpont: 2020.02.14 17:00
Helyszín: Tanah Keeta Scout Reservation, 8501 SE Boy Scout Rd, Tequesta, FL 33469

Virtuális Húsvéti Kézműves Foglalkozás
Kezdési időpont: 2020.04.11. 11:00
Link: A linket és a részleteket biztonsági okokból a belső levelezésen keresztül juttatjuk el a résztvevőknek.

Virtuális Anyák Napi kézműves foglalkozás
Kezdési időpont: 2020.04.25. 11:00
Link: A linket biztonsági okokból a belső levelezésen keresztül juttatjuk el a résztvevőknek.

Elindul a kiscsoportunk is október 6-án!
Kezdési időpont: 2019.10.06 10:00
Helyszín: Old School Square, 51 N Swinton Ave , Delray Beach, FL.

Mikulás Ünnepség Hallandale Beach-en!
Kezdési időpont: 2019.12.08 10:00
Helyszín: Meadowbrook Bldg. 7. 1000 NE 12th Ave, Hallandale Beach, FL 33009

Kezdődik a vasárnapi iskola!
Kezdési időpont: 2020.01.12 10:00
Helyszín: Old School House Square, 51 N Swinton Ave, Delray Beach 3344

Kezdődik a Vasárnapi Iskola!
Kezdési időpont: 2019.09.22 10:00
Helyszín: Old School Square, 51 N Swinton Ave , Delray Beach, FL.

Felnőtt oktatás
Kezdési időpont: 2019.09.22 10:00
Találkozunk az iskola előtt: Old School Square, 51 N Swinton Ave , Delray Beach, FL.

Szüreti Piknik
Időpont: 2019 November 3. 10:00-14:00
Helyszín: Patch Reef Park, 2000 Yamato Rd, Boca Raton, FL 33431
Húsvét
Időpont: 2019.04.21 11.00
Helyszín: George Snow Park, 1101 NW 15th St, Boca Raton, FL 33486
Rövid leírás: A Húsvéti tojásvadászat minden évben az iskola kedvelt programját képzi. Ilyenkor a tojás festés, játék, mondókák, locsolkodás sem maradnak el.
Ár: Az iskolásoknak ingyenes.
Jelentkezés
Kids Club születésnapja / évzáró
Időpont: 2019.05.19 10.00
Helyszín: DuBois Park (19075 Dubois Rd, Jupiter, FL 33477)
Rövid leírás: A Gyermek Klub évzárója minden évben egybe esik a szervezet születésnapjával. Ezt az esemény mindig egy külső helyszínen egy nagyszerű programmal ünnepeljük meg.
Ár: Az iskolásoknak ingyenes.
Jelentkezés
Farsang
Időpont: 2019.01.27 11.00
Helyszín: Old School Square, 51 N Swinton Ave, Delray Beach, FL 33444
Rövid leírás: A farsang témája 2019-ben a Magyar találmányok. Előre megadott listával segítjük a diákokat a jelmezeik elkészítésben. A program része lesz két kézműves szekció, valamint több vicces feladat is. A program hossza két óra.
Ár: Az iskolásoknak ingyenes.
Jelentkezés
Tavaszi Sporttábor
Időpont: 2019.03.15-17.
Helyszín: Tanah Keeta cserkésztábor, 8501 SE Boy Scout Rd, Tequesta, FL 33469
Rövid leírás: A tábor témája a magyar sportok, magyar sportolók lesznek, így a gyerekek megismerkednek a magyar híres sportolókkal, sportokkal, eredményekkel.
A sport, mint téma vonzó az ifjúsági csoportoknak és nagyobb érdeklődéssel csatlakoznak a táborhoz. Hagyományőrző kézműves programokkal, gasztronomiai ismeretekkel, hungarikum kiállítással és magyar sportismereti vetélkedőkkel szeretnénk színesíteni a programot.
Ár: Szervezés alatt.
Jelentkezés
Anyák napja
Időpont: 2019.05.05 11.00
Helyszín: Old School Square, 51 N Swinton Ave, Delray Beach, FL 33444